BIOS frissítés
Ez a cikk leírja, hogy miként kell BIOS frissítést alkalmazni Gentoo rendszeren.
A hardvergyártók gyakran biztosítanak frissítéseket a BIOS és más típusú firmware-ekhez. A frissítések alkalmazása (gyakran "flash"-ként hivatkoznak rá) néha nem egyszerű a GNU/Linux rendszereken. Ez időnként többletmunkát igényel.
Ha a hardver vélhetően eleve jól működik, akkor gyakran nincs is szükség a BIOS frissítésére. Ha valami elromlik frissítés közben, akkor Ön ezzel maradandó károsodást is okozhat a BIOS vagy a rendszer firmware számára, ami ráadásul a legtöbb esetben érvényteleníti a hardverre vonatkozó garanciát is. A frissítéssel nagyon óvatosan járjunk el!
A legjelentősebb és legszélesebb körben használt rendszer a történelemben az x86 alapú IBM PC kompatibilis számítógép és a hozzá tartozó BIOS, ezért a rendszer firmware-t néha BIOS-nak nevezik még akkor is, ha nem IBM PC kompatibilis BIOS. Például a DEC Alpha -t AlphaBIOS-nak nevezhetik, vagy az OpenBIOS, a nyílt firmware (ieee-1275) megvalósítása. A PC BIOS utódját, az EFI/UEFI-t, gyakran "(U)EFI-BIOS"-nak is nevezik. Ezért a "BIOS frissítés" kifejezés gyakran olyan rendszer firmware-frissítésre utal, amely valójában nem PC BIOS.
Ez a cikk a PC BIOS-ra és az utódjára, a EFI/UEFI korai verzióira összpontosít. Az x86 (u)efi System Class 1 és Class 2 rendelkezik egy BIOS kompatibilis móddal, az úgynevezett "Legacy BIOS" vagy "CSM" (a Compatibility Support Module rövidítése), amely arra készteti az UEFI-t, mint egy PC BIOS. A 2020 körüli szabvány System Class 3 UEFI rendszerben már nincs CSM.
Más firmware-eken a rendszer firmware-frissítésének folyamata hasonlóságokat mutathat, de teljesen eltérő is lehet.Firmware információ megkeresése
Először keresse meg az alaplap gyártóját és modelljét (modellszámát). Ellenőrizze a rendszerhez mellékelt felhasználói kézikönyvet. A legtöbb szükséges információ megtalálható a felhasználói kézikönyvben.
A dmidecode csomag használható további információk lekérésére a rendszer hardveréről. A dmidecode megnézi az alaplap DMI-táblázatát, hogy mégtöbb részletinformációkkal szolgáljon a firmware és hardverösszetevőkről.
root #
dmidecode -t bios -t baseboard
Végül, ha lehetséges az alaplaphoz fizikailag hozzáférni, akkor a szükséges információk elolvashatók közvetlenül alaplapról. Általában magára az alaplapra, a nyomtatott áramkörre rá vannak írva a szükséges információk.
A számítógép alaplapjához való hozzáférés a garancia elvesztését okozhatja!
Miután az alaplapi információk alapján az interneten megkereste a gyártó firmware-frissítés fájlját, töltse le a hardver frissítéséhez szükséges frissítőcsomagot. Normális, hogy a gyártó a firmware-frissítési csomagokat .zip, .exe vagy .iso formátumban tárolja.
user $
unzip 7235v1A.zip
Archive: 7235v1A.zip creating: 7235v1A/ inflating: 7235v1A/7235v1x.txt inflating: 7235v1A/AWFL865.EXE inflating: 7235v1A/How to flash the BIOS.DOC inflating: 7235v1A/W7235IMS.1A0
BIOS opció
Sok BIOS-ban lehetőség van az új bináris képfájl beolvasására külső adathordozóról vagy belső lemezről. Lépjen be a BIOS-ba és a menüjében keresse meg ezt a lehetőséget. Ha a BIOS nem támogatja ezt a lehetőséget, akkor folytassa a következő szakasszal.
Boot-CD
Gyakran a gyártó felajánl egy CD-ROM lemezképet letöltésre indítható adathordozóként. A fájlnak .iso kiterjesztésűnek kell lennie, amelyet megfelelően ki kell írni egy üres CD-R(W)-re. Az egyik ezt támogató eszköz a cdrecord:
root #
cdrecord BOOT-CD.iso
Válasszon a BIOS rendszerindító menüjéből a CD-ről való indításhoz, és kövesse a gyártó webhelyén vagy a felhasználói kézikönyvben található utasításokat.
FreeDOS környezet
Van egy kényelmes FreeDOS rendszerindító a SystemRescue-n, amely jól működik erre, és sok erőfeszítést megtakarít, lehetővé téve az olvasók számára, hogy kihagyják ezt a részt. A részletekért tekintse meg a A SystemRescue használata a FreeDOS bootolásához című leírást.
A FreeDOS használható DOS-alapú BIOS frissítési segédprogramok futtatására. Létre kell hozni egy "egyedi" FreeDOS képfájlt, amely tartalmazza a szükséges BIOS eszközöket. Az egyéni képfájl létrehozása után indítsa el a képfájlt az alább látható módszerek egyikével.
A FreeDOS és az eszközök letöltése:
- FreeDOS - Download the fdboot.img file.
- FreeDOS bootsector - Download the sys-freedos-linux.zip file.
- The DOS-Flash program and new BIOS from the manufacturers website.
Egyéni FreeDOS képfájl létrehozása
Először töltse le a szükséges szoftvert, és engedélyezze a loopback eszközt a kernelben:
Device Drivers --->
[*] Block devices --->
<M> Loopback device support
Ha a modul nincs betöltve, használja a modprobe parancsot a betöltéshez:
root #
modprobe loop
Telepítse a szükséges szoftvert:
root #
emerge --ask dev-lang/nasm app-arch/unzip sys-fs/dosfstools
Hozzon létre egy kb. 20 MB méretű képfájlt a dd paranccsal. A névnek a következőnek kell lennie: freedos.img, amikor lecseréli a SystemRescue-ban található nevet:
root #
dd if=/dev/null of=freedos.img bs=1024 seek=20480
Írjon egy fájlrendszert a képfájlhoz:
root #
mkfs.fat freedos.img
Írja be a rendszerindító szektort a képfájlba:
root #
unzip sys-freedos-linux.zip && ./sys-freedos.pl --disk=freedos.img
Most másolja a FreeDOS fájlokat az új képfájlba.
Hozza létre a csatolási pontokat:
root #
mkdir -p /mnt/freedos /mnt/freedos_new
Csatolja fel az eredeti képfájlt:
root #
mount -o loop fdboot.img /mnt/freedos
Csatolja fel az új képfájlt:
root #
mount -o loop freedos.img /mnt/freedos_new
Másolja a FreeDOS rendszerfájlokat az új képfájlra:
root #
cp -ar /mnt/freedos/* /mnt/freedos_new/
Most másolja a flash programot és az új BIOS-t a képfájlba:
root #
cp -ar FLASH-PROGRAM BIOS-UPDATE /mnt/freedos_new
Csatolja le a két képfájlt:
root #
umount /mnt/freedos_new /mnt/freedos
A DOS csak legfeljebb 8 karakter hosszúságú neveket jeleníthet meg. Jó ötlet néhány fájlt átnevezni, ha a fájlnevük meghaladja ezt a határt.
a SystemRescue használata a FreeDOS indításához
A SystemRescue a FreeDOS egy verziójával érkezik. Ez a verzió helyettesítheti az eredeti képfájlt, és létrehozhat egy rendszerindító memóriakártyát, amely tartalmazza a firmware flash-eléséhez szükséges programokat.
Töltse le a SystemRescue-t és készítse elő a LiveUSB
- SystemRescue - Töltse le a normál ISO képfájlt.
Bootolható memóriakártya készítése
Használja az alapértelmezett módszert a SystemRescue rendszerindító adathordozó létrehozásához. Az usb_inst.sh szkript útmutatást ad a telepítés során.
Ez törli a memóriakártyán lévő összes adatot! Győződjön meg arról, hogy az Ön által össze szükségesnek vélt adatról megfelelő biztonsági másolat készült, mielőtt a memóriakártyát/USB adathordozót erre a feladatra használná!
A mappa létrehozása a /mnt helyen:
root #
mkdir /mnt/SysRescue
A CD képfájl felcsatolása:
root #
mount -o loop systemrescue-x86-VERSION.iso /mnt/SysRescue
A telepítő szkript elindítása:
root #
/mnt/SysRescue/usb_inst.sh
A CD képfájl lecsatolása:
root #
umount /mnt/SysRescue
Ha egyszerűen csak frissíteni szeretné a BIOS-t, akkor nem kell a FreeDOS képfájlt trükköznie a SystemRescue-n. Miután létrehozta a rendszerindító SystemRescue adathordozót a fent leírtak szerint, csatlakoztassa az USB adathordozót egy könyvtárba. Másold oda a BIOS frissítést. Kész! indítsa el az USB adathordozón, és válassza a DOS tools ---> FREEDOS lehetőséget a SystemRescue indítómenüjéből. A BIOS frissítési fájl DOS csonkolt nevét az A: könyvtárban találja meg. Ha nem látja, akkor próbálja meg a C:-t. Nem hiszem, hogy ez károsítja a SystemRescue példányt az USB adathordozón, de ha igen, akkor elég könnyű újra létrehozni, ha végzett.
A FreeDOS képfájl kicserélése
Ideje kicserélni az eredeti FreeDOS képfájlt a SystemRescue képfájlra a memóriakártyán.
Csatlakoztassa a SystemRescue memóriakártyát (a /dev/sdX1 helyére a memóriakártya eszköznevét kell írni):
root #
mount /dev/sdX1 /mnt/SysRescue
A freedos.img fájl kicserélése:
root #
cp freedos.img /mnt/SysRescue/bootdisk/
Csatolja le a SystemRescue memóriakártyát:
root #
umount /mnt/SysRescue
A FreeDOS képfájl indítása közvetlenül a GRUB-ból
A FreeDOS külső adathordozó nélküli indításához használja a syslinux memdisk eszközét, amely lehetővé teszi, hogy a grub (vagy egy másik rendszerbetöltő) közvetlenül el indítsa a FreeDOS képfájlt.
root #
emerge --ask sys-boot/syslinux
Csatolja fel a /boot partíciót (ha szükséges):
root #
mount /boot
Másolja a memdisk bináris képfájlt és az újonnan felépített FreeDOS képfájlt a /boot mappába:
root #
cp /usr/share/syslinux/memdisk /boot
root #
cp freedos.img /boot
Szerkessze a /boot/grub/grub.conf fájlt, és adjon hozzá egy bejegyzést a FreeDOS számára:
title FreeDOS (BIOS update)
kernel /boot/memdisk floppy
initrd /boot/freedos.img
BIOS frissítés
Indítsa újra, és válassza az USB adathordozóról való rendszerindítást, vagy az újonnan megjelenő grub bejegyzést. A SystemRescue használatakor írja be a GRUB parancssorába:
freedos
Ennek hatására be kell, hogy bootoljunk az új FreeDOS képfájlba. A DOS promptnak meg kellene, hogy jelenjen:
C:\>
_
Most indítsa el a BIOS frissítést a gyártó utasításait követve. Néhány hasznos parancs a DOS parancssorában:
- cd <dir>
- Change to the directory.
- dir
- Ki listázza a fájlokat az aktuális könyvtárban.
- type [drive][path]filename
- Megjeleníti egy fájl tartalmát.
Flashrom
Egyes alaplapok támogatják a flashing -et (a sys-apps/flashrom csomagon keresztül) közvetlenül a működő Gentoo rendszerről. Ebben az esetben az egyetlen szükséges összetevő a BIOS képfájl. Mielőtt folytatná ezt az utat, először ellenőrizze a támogatott hardverek listáját.
Ha a hardver támogatott, akkor ellenőrizze az új BIOS képfájlt:
root #
flashrom -v W7235IMS.1A0
Ha minden rendben van, akkor elkezdődik a BIOS frissítési folyamata (maga a flash-elés).
root #
flashrom -vw W7235IMS.1A0
UEFI Firmware Capsule
Mivel az EFI/UEFI a PC BIOS utódja az x86 architektúrán, ezért a korai (U)EFI rendszereken gyakran ugyanazokat az eszközöket használták, mint a BIOS frissítésekhez.
A modern UEFI esetében a firmware frissítések UEFI kapszulákkal frissíthetők (az UEFI 2.0-val[1] bevezetve). Ez a módszer elérhető Linuxon és Window$on.[2] A gyártóknak firmware-frissítéseket kell biztosítaniuk a Linuxos használathoz, amit a Linux gyártói a Linux Vendor Firmware Service (LVFS) -n keresztül tesznek meg.(LVFS).[3]
További részletekért tekintse meg a fwupd webhelyet.
További olvasnivaló a témában
- BIOS — the standard firmware of IBM-PC-compatible computers until it was phased out in 2020.
- Bootable DOS USB stick — describes how to prepare a bootable USB stick which loads DOS using tools available in Gentoo.